2012. augusztus 31., péntek

Cukkini tócsni szűzérmével, kecskesajttal és baconnel

Tudom, hogy ronda, (pedig igyekeztem lágyítani a vonásain) de annál finomabb! :) A cukkini tócsni önmagában is  Isteni, de a családom férfi tagjainak kell hozzá valami husi, ha főételként kínálom. Próbáltam már csirkével is, de szűzérmével szerintem sokkal jobb lett.


Hozzávalók a tócsnihoz (4 személyre): 3 db cukkini, egy nagyobb krumpli, 3 nagy gerezd fokhagyma lereszelve, 2 nagy tojás, 3-4 púpos ek liszt, só, bors, olíva olaj a sütéshez
Egyéb hozzávalók: 1 nagy sertés szűzérme, 15 dkg kecskesajt, 4 szelet bacon, vaj és olíva olaj a hús sütéséhez


Elkészítés: A cukkinit lereszelem, besózom, és hagyom, hogy kiengedje a levét (kb. 5 perc).  Jó erősen kicsavarom,  hozzáreszelem a krumplit, és beleteszem a többi alapanyagot és jól összekeverem.  Serpenyőbe, olíva olajat hevítek, nagy evőkanálnyi pamacsokat formálok és viszonylag alacsony hőfokon mindkét oldalát pirosra sütöm. 
A szűzérmét 1,5 cm-es szeletekre vágom, kiklopfolom, sózom, borsozom. Kevés vaj és olíva olaj keverékében, közepes lángon mindkét oldalát pirosra sütöm. 
A hússzeleteket a tócsnikra helyezem, az elmorzsolt kecskesajttal megszórom és fél szelet sült baconnal "díszítem".

2012. augusztus 16., csütörtök

Spenóttal ricottával töltött nagy kagyló paradicsom tükrön

Húsmentes időszakaimban, vagy lányos társaságnak szoktam ezt a tésztát készíteni, mert bár a spenót nagyon finom, de valljuk be, nem a férfiak kedvence. 20 perc alatt kész, nem igényel komolyabb főzőtudományt, és nagyon látványos!


Hozzávalók (3-4 személyre): 120 g fagyasztott leveles spenót, 1 kisebb fej hagyma, 2 ek olíva olaj, 250 g ricotta (túró), 18 db nagy kagylótészta, 5 dkg parmezán sajt, rusztikus paradicsomszósz, kis gerezd fokhagyma, só 

Elkészítés: A tésztát, nagy fazék forrásban lévő vízben megfőzőm, majd leszűröm. Az apróra vágott hagymát pár percig pirítom, hozzáadom az összevágott spenótot  és lassú tűzön megfonnyasztom. Beleteszem a ricottát, jól összekeverem, és megsózom. A kész masszát, a kifőtt kagylókba kenem és megszórom parmezánnal. A töltött kagylókat kiolajozott tepsibe helyezem és 220 fokos sütőben 3-5 perc készre sütöm.



2012. augusztus 15., szerda

Konfitált királyrák fokhagymával

Három étel van, amit heteken át, akár minden nap meg tudnék enni. A lecsó, a fokhagymás paradicsomos kagyló és ez a rákocska. :) Istenem, ha tenger mellé születtem volna..........
 


Hozzávalók: 1 csomag fagyasztott királyrák, 1 nagy fej fokhagyma, kb. 1 dl olíva olaj, 1 kk tyúkhús levesalap (a Kovács Lázár féle kocsonyás), friss petrezselyem (elhagyható)

Elkészítés: A rákokat nagy tál hideg (!) vízben felengedem, majd szárazra törlöm. A megtisztított foghagyma gerezdeket és a rákokat, fém nyelű serpenyőbe (sütőbe tehető), vagy jénai tálba helyezem. Felöntöm annyi olajjal, hogy az egészet ellepje, és hozzáadom a levesalapot. 220 fokos sütőben teszem 17 percre. A végén megszórom petrezselyemmel, és friss ciabattával tálalom.


2012. augusztus 12., vasárnap

Thai serpenyős csirke

Egy forró nyári napon, könnyű ételt "illik" készíteni. Csirke, sok zöldség, jázmin rizs, és nem kell lefeküdni az ebéd után! 15 perc alatt kész, és tuti, hogy harc lesz az utolsó falatért. ;) Nem állítom, hogy minden alkatrész ott lapult a spájzomban (osztrigamártás, szezámolaj, kókuszkrém), de egy nagyobb élelmiszer áruházban sikerült  beszereznem mindet. :) 


Hozzávalók (3 személyre): 35-40 dkg csirkemell, 3 ek szezámolaj, 1 db kis fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 db zöld chili paprika,   2 tk friss reszelt gyömbér, 2 db kisebb cukkini, 1-1 db piros és zöld kaliforniai paprika, 1 ek osztrigamártás (ettől lesz thai íze!), 2 ek darált mandula, 5 dkg kókuszkrém, 1/2 kk őrölt fahéj, só, bors 

Elkészítés: Wokban felhevítem a szezámolajat, hozzáadom a csíkokra vágott csirkehúst, sózom, borsozom. Magas hőfokon, folyamatosan kevergetve pár percig sütöm. A húshoz adom az apró csíkokra vágott hagymát, az aprított fokhagymát, a felkarikázott chilit és a reszelt gyömbért, majd további 2 percig sütöm. Ezt követően beledobom a csíkokra vágott paprikát és a felkarikázott cukkinit, és még 2 percig sütöm. Ráteszem az összes többi hozzávalót, még 1 percig kevergetem és jázminrizzsel tálalom.

 

Sajttorta sós karamellel

Az első sajttortám egy légies könnyű nyári finomság volt. Most azonban, egy olyan igazi, karakteres desszertre vágytam. :) A sós karamelltől nem kell megijedni, mert épp csak annyi só van benne, ami fokozza, illetve még jobban kiemeli a karamell különleges ízét. Annyit azért bevallok elöljáróban, hogy a karamellkészítés.........nem egy egyszerű, stressz mentes tevékenység. Eddigi próbálkozásaim során, nem egyszer a kukában landolt. Talán egyszer, (persze a vicc kedvéért) készítek egy fotós összeállítást ezekről a sikertelen próbálkozásokról. :D 


Hozzávalók 8 szelethez (16 cm-es tortaforma): 15 dkg zabkeksz, 6 dkg vaj, 500 g mascarpone krémsajt, 125 g tejföl, 3 db egész tojás, 2 db tojássárgája, 8-10 dkg cukor, 1 zacskó vaníliás cukor, 1/2 citrom héja és leve, csipet só
A karamellhez: 10 dkg kristálycukor, 3 ek víz, 2 csipet só, 1/2 dl tejszín, 2 dkg vaj

Elkészítés: A zabkekszet aprítóba teszem, és durvára darálom. Hozzáadom a vajat, és tovább darálom, míg teljesen el nem oszlik a kekszmorzsában. Ha nincs aprítónk, más módon is össze lehet törni a kekszet (pl. egy zacskóba téve, húsklopfolóval) a vajat pedig kézzel is hozzá tudjuk morzsolni. A tortaforma alját sütőpapírral kibélelem, majd a vajas morzsát egyenletesen belenyomkodom. 180 fokos sütőben 6 perc alatt elősütöm. Míg az alap hűl, a mascarponét, tejfölt, cukrot, vaníliás cukrot, tojásokat,  citrom héját és levét, valamint a sót az elmosott aprítóba öntöm és csak párszor megnyomva a gombot, összekeverem a hozzávalókat. Nagyon fontos, hogy ne legyen habos a krém, mert úgy, sütéskor kifut a tepsiből! A tortaformát dupla alufóliára helyezem és a kilógó részeket az oldalára simítom. Fontos, hogy úgy bugyoláljuk be a fóliával a formát, hogy a sütőben a köré öntött víz nem tudjon a formába folyni! A kész krémet a formába öntöm, majd a formát egy nagyobb tepsibe helyezem, és a tepsi feléig  forró vízzel felöntöm. 180 fokos sütőben 50 percig sütöm. 

A kapcsot ne vegyük le, csak közvetlenül a tálalás előtt!

 A vizet, a cukrot és a sót teflon serpenyőbe öntöm, és kis lángon hagyom gyöngyözi. TILOS KEVERGETNI (!) amíg nem lesz  szép aranybarna. Amikor kész, lehúzom a tűzről, pár percig hagyom állni, majd hozzákeverem a vajat és a tejszínt. Ne pánikoljunk, amikor egy picit felhabzik a tejszíntől, mert utána, szép simára lehet keverni.
A karamellt a félig kihűlt tortára öntöm és 2-3 órára hűtőbe teszem. 



2012. augusztus 1., szerda

Harcsatöpörtyű - a legjobb party falatka

Hétvégén lazacot sütöttem, de leves híján, szerettem volna valami előételt készíteni. Eszembe jutott, hogy Réka barátnőm, karácsonykor harcsatöpörtyűt szokott nekünk kínálni a főétel előtt, mindenféle mártogatóssal, így gyorsan kiástam a mélyhűtőből egy egész harcsafilét. Fantasztikusan egyszerű, gyorsan kész van és sörkorcsolyának is kiváló lehet. Vasárnap kerti partyra megyünk, ahová biztosan viszek egy nagyobb mennyiséget! :) 


Hozzávalók 4 személyre (a halhoz): 2 szelet afrikai harcsa filé, kukoricaliszt, só, bors

Hozzávalók 4 személyre (a mártogatóshoz): 1 doboz tejföl, friss kapor, petrezselyem, egy pici citromlé és só

Elkészítés: A halat bőrével együtt kockára vágom, sózom, borsozom és kukoricalisztbe forgatom. Bő forró olajban pirosra sütöm, mártogatóssal kínálom.

Jó étvágyat! :)



2012. július 31., kedd

Akarom, mert makaron!

Ismét egy ajándék Kláritól, a könyv fordítójától. Tisztában vagyok vele, hogy nem lehet igazi gasztoblogger, aki még   nincs túl a makaron készítésen. Nagyon régóta készülök rá és most lesz is apropója, mert Réka barátnőm férjhez megy és az esküvőjére ígértem egy nagyobb mennyiséget ezekből a csodálatos korongokból. A "fellépést" megelőző próbálkozásaimról, tapasztalataimról, természetesen olvashattok majd.

A könyvben az a nagyszerű, hogy úgy érzem, tényleg képes leszek rá! :)



A gyönyörű fotók és jobbnál jobb receptek sokaságát rejtő Akarom, mert macaron! című könyvecske szerzője, a skót származású Jill Colonna közel 20 esztendeje Párizsban él. Ez azt jelenti, hogy nem a levegőbe beszél, amikor meggyőződéssel állítja: Te is készíthetsz igazi, párizsi macaront, akár egy született francia - hiszen neki már nagyon is sikerült! Jill így ajánlja a macaront a leendő függőknek: Ha egyszer elkészíted, a rabjává válsz. A macaron elképesztően finom, és egyedülállóan stílusos csemege. A családod és a barátaid is varázslat alá kerülnek általa: nyújtsd át nekik akár elragadó ajándékként vagy esküvői figyelmességként, lepd meg őket étvágygerjesztő és látványos macaron aperitiffel, amikor vendégül látod őket vacsorára, vagy rukkolj elő vele édes levezetőként az étkezés végén, mintegy megkoronázva azt. Csakhogy nem szükséges egy vagyont kiadnod macaronra, mert igenis el tudod készíteni Te magad! Jill lépésről lépésre, érthetően és kiválóan kalauzol végig valamennyi fázison, fanyar humorral osztja meg tapasztalatait olvasóival. Teszi mindezt azért, hogy bárki képessé váljon ezeknek az aprócska, ízekben és színekben tobzódó kis csodáknak az előállítására akárcsak egy született francia.

2012. július 30., hétfő

Körtés bögrés

Az én fámról már két hete potyognak a körték, tehát itt a szezon! Ehhez a sütihez még is boltban vettem vackort, mert a fent lévők még kőkemények, a lepotyogottak pedig már vagy megbarnultnak, vagy ellopta a kutya. :) A tésztája alap bögrés, annyi különbséggel, hogy egy spéci "zsírégető" lisztből, (már amennyiben létezik ilyen) és nyírfacukor felhasználásával  készült. Nos, én mindent megtettem, hogy ne vigyünk be felesleges kalóriát! :)



Hozzávalók: 2 bögre liszt, 3/4 zacskó sütőpor, 1 bögre porcukor, 1 zacskó vaníliás cukor, 1 bögre olaj, 1 doboz kefir, 2 db egész tojás, 6 db körte (ne legyen túl lédús, mert elázik a tészta)

Elkészítés: A körtéket meghámozom, félbevágom és a magházát eltávolítom, majd a csúcsos végén 1,5 centimétert kihagyva, hosszában bevagdosom. (lsd. képen) A lisztet a sütőporral elkeverem és elsőnek az olajat adom hozzá, hogy az összes liszt szemecske beolajozódjon. :) Ezután már az összes hozzávalót egyszerre rakom bele és robot géppel jól összekeverem. Az így kapott masszát, kivajazott zsemlemorzsával megszórt tepsibe öntömés és a körtéket szépen ráhelyezem. (ne nyomkodjuk bele!) Közepes hőfokon 30-35 perc alatt pirosra sütöm.

2011. december 22., csütörtök

Nászajándékba kaptam: Michael Roux Tésztavarázs

Hetek óta arra várok, hogy vége legyen az évnek és kipróbálhassak néhány sütit, ebből a csodálatos könyvből. Köszi Klári! :)


Csupa könnyen elsajátítható recept található ebben a nagyszerű gyűjteményben amely minden klasszikus tésztareceptet a lehető legegyszerűbben mutat be. A csúcsséf, Michel Roux (3 Michelin csillag!) tudása a klasszikus francia iskolában csiszolódott és több mint 30 évnyi tapasztalattal és óriási gyakorlattal rendelkezik a tésztakészítés terén. Minden fejezet egy meghatározott tésztafélére épül és ennek az alaptésztának az elkészítési technikáját lépésről lépésre mutatja be. Az ezt követő receptek az alaptészta különböző felhasználási módozatainak a lehetőségét ismertetik- édes és sós tésztaételek formájában egyaránt. Lenyűgöző a szerző által felvonultatott klasszikus és modern, sós és édes tészta receptek mennyisége és sokszínűsége. Végig kitűnően illusztrált szakácskönyv, ami arra született, hogy vezető szerepet töltsön be a tésztakészítés világában. 


2011. december 20., kedd

A karácsonyi madár, avagy a „városi lány” konyhakész kacsájának „mészárlása”

Nem tartom magam finnyásnak hús ügyben, de ez a háztól rendelt egyben kacsamadár egy picit megviselt. Most már tudok rajta nevetni, de akkor érdemes lett volna lefotózni az arcomat. :D

Csütörtök reggel megérkezett a kacsás autó a cég elé, és mindenki magához vette az 5-6 kilós páráját. Az enyém már csak az iroda ablakában kapott menedéket, mert a hűtőn már kint volt a MEGTELT tábla. J Akik ismernek nem fognak meglepődni, hogy természetesen aznap az ablakban éjszakázott, mert simán elmentem nélküle. Pénteken kiírtam magamnak egy cetlire KACSA!!! Miután a rendelésemmel bekerültem a cég „máj méret” versenyébe, amint hazaértem nekiláttam! Kihúztam a madarat a zacsiból és …… jaaaaj ne már!
Volt neki feje, szeme…… Sopánkodtam egy jó 10 percig, ( hosszan gondoltam Réka barátnőmre, aki évekkel ez előtt még egy csirkemell filétől is rosszul lett) majd gyorsan megszabadultam a nem kívánt testrésztől. Jó, ezen is túl vagyok, lássuk a máját! Aham….. belenéztem a hátsó nyílásba és újra, jaaaaj….. volt ott háj, meg zúza még „beépülve”, húúúú! 



Hamar rájöttem, hogy ezen a fartájon nem tudok hozzájutni az értékes alkatrészhez (egy darabban), ezért a legjobb ötletem az volt, hogy felvágom a hátát. És megint, jaaaaaaaj…… csövecske, tüdőcske, hártyák jobbról, balról, áááááá !!! ;( Újabb 10 perc "mi'csináljak" után, felszívtam magam és úgy döntöttem, nincs fájdalom! Belenyúltam könyékig és kivettem mindent. Kb. úgy festhettem, mint egy első áldozatos, darabolós gyilkos. És mikor már azt hittem vége, megláttam a májban az epét! Kivágjam? Hol vágjam? Kidurran? Végül sikerült kinyisszantanom pukkadás nélkül! Ekkor lépett be az én Drágám és csak annyit kérdezett: MI történt!? Semmi, csak „előkészítettem a kacsát”… Madárkámat kimostam, lemostam és befektettem a fagyasztóba.

Jövőre nem csinyázom!! J

PS: Elnézést kérek mindenkitől, akinek ez egy teljesen hétköznapi dolog. Lehet, hogy ciki, de én így éltem meg.

2011. december 19., hétfő

Tejszínes póréhagymás cukkini leves

Ez tipikusan egy "mivanotthon" próbálkozás volt, ami nagyon jól sült el. Legalább két hete lapult a hűtőben egy viszonylag pici cukkini és egy szál póréhagyma. Úgy döntöttem leves lesz!


Hozzávalók (2 nagy tányérhoz, vagy 4 csészéhez): 1 db kisebb cukkini, 15 cm póréhagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2-3 dkg vaj, 1 ek liszt, 2 db zöldségleves kocka, 1,5 dl tejszín

Tálaláshoz: 5 dkg gouda, vagy parmezán sajt, 2 szelet  kenyér, 1 gerezd fokhagyma

Elkészítés: A hagymát karikára, a cukkinit  kockára vágom, hozzáadom az apróra szeletelt fokhagymát és vajon picit megpárolom. Rászórom a lisztet, majd felöntöm kb. 1,5 l vízzel és beledobom a két zöldségleves kockát. Amikor a cukkini is megpuhult, tejszínnel dúsítom. Sajttal és kockára vágott, fokhagymás pirítóssal tálalom.:)

2011. november 30., szerda

Ismét csokiműhely!

Tudom, hogy nagyon rég nem írtam semmit, de elég eseménydús volt a nyár. :) Tartozom a Toscanaban eltöltött két hét gasztro beszámolójával, és  egy csomó, azóta megfőzött étel receptjével, amiknek a fotói ott pihennek a fényképezőgépen. Hamarosan felzárkózom, de most ismét a bonbonkészítés tart lázban. Andi kolléganőm most vasárnap végzi el a tanfolyamot, így december 17-én már együtt mehetünk elkészíteni a karácsonyi ajándék bonbonjainkat. :) Esemény után fényképes beszámoló! ;)

Egy tavalyi pillanatkép:

(nem mérges vagyok, hanem koncentrálok!) :D

 

2011. június 13., hétfő

Ciabatta - a dagasztás nélküli papucs

Nem titok, hogy az olasz konyha áll a szívünkhöz legközelebb, így természetesen a lyukacsos, kicsit ragadós belsejű, sós kenyereknek is nagy rajongói vagyunk. :) hmmmmm........pármai sonkával, napon szárított paradicsommal, bazsalikommal, vagy csak olíva olajba és balzsamecetbe tunkolva. ;) Az után, hogy először sütöttem, 1 hónapon át minden nap készítettem reggelire.
A tészta nagyon egyszerű, semmi dagasztás! Arra kell csak ügyelni, hogy a fogyasztás előtt 12 órával jusson eszünkbe bekeverni! ;)




Hozzávalók: 30 dkg fehér kenyér mix (benne van az élesztő), 2, 8 dl víz, 1,5 tk só



Elkészítés: A liszthez hozzáadom a sót, a vizet és egy kanállal összekeverem. Letakarva 12 órát pihentetem, majd egy maréknyi liszttel meghintett gyúródeszkára öntöm.  (Nem kell megijedni, a tészta elég ragacsos állagú, de ilyennek kell lennie!) A tetejét is jól belisztezem, áthajtogatom és sütőpapírral kibélelt sütőlemezre teszem. Konyharuhával letakarva még 1 órát pihentetem, végül 250 fokos, előmelegített sütőben 30-35 perc alatt pirosra sütöm.





2011. június 11., szombat

Csokifelfújt

"De jó lenne, ha valami csokis édesség lenne ma!" Az óhaj
meghallgattatott és lőn csokifelfújt. :)




Hozzávalók (6 db-hoz): 20 dkg étcsokoládé (Cote D'or 70%-os étcsokit használtam), 5 dkg vaj, 5 dkg cukor, 1 tk nescafé, 4 tojás, 8 g liszt, kakaópor és vaj a formák kikenéséhez

A csokoládét gőz felett felolvasztom, majd hozzáadom a vajat, a nescafét, a  tojássárgákat és a cukrot. A tojásfehérjéket kemény habbá verem, óvatosan összeforgatom a csokival és hozzászitálom a lisztet. Kivajazok 6 db szuflé formát, beszórom kakaóporral és  kb. a háromnegyedéig töltöm a masszával. 180 fokos előmelegített sütőben (hőlégkeverés nélkül) 8-10 percig, sütöm. Akkor jó, ha belül még folyós! :)


Megjegyzés: A mostanihoz készítettem friss cseresznye szószt. :) 

Grillezett "figyelős" hal (pisztráng)

Mit süssön az ember lánya grillen, ha nem volt ideje pácolni? Halat. Teletömi a pocakját citrommal, valami zöldfűszerrel és már mehet is a rácsra! :) Gondolom nem kérdés, hogy miért hívjuk figyelősnek. ;)


Hozzávalók (4 személyre): 4 db édesvízi pisztráng, 1 csokor petrezselyem, 2 gerezd fokhagyma, 1 db citrom, só, olíva olaj

Elkészítés: A halat megtisztítom, besózom. A hasába citrom karikákat, fokhagyma szeleteket és petrezselymet dugok. Mindkét oldalát beirdalom és megkenem olíva olajjal. Halrács közé szorítom és kb. 15 perc alatt pirosra süröm. 
Petrezselymes, fokhagymás, tejszínes spagettivel, vagy petrezselymes újkrumplival tálalom.




2011. június 3., péntek

Rebabarbarás muffin


A melós névnapi mulatság édes kiegészítője volt. :)



Hozzávalók: 2 bögre liszt, 3/4 zacskó sütőpor, 1 bögre porcukor, 1 zacskó vaníliás cukor, 1 bögre olaj, 1 doboz kefír, 2 db egész tojás, 1-2 szál rebarbara, 2 ek barna cukor

Elkészítés: A rebarbarát meghámozom, fél centis szeletekre vágom, leöblítem vízzel és barna cukorba forgatom. A lisztet a sütőporral elkeverem és elsőnek az olajat adom hozzá, hogy az összes liszt szemecske beolajozódjon. :) Ezután már az összes hozzávalót egyszerre rakom bele és robot géppel jól összekeverem. Az így kapott masszát, papírkapcával kibélelt muffin tepsibe porciózom, majd a cukros rebarbarát a tetejére potyogtatom. Közepes hőfokon 25-30 perc alatt pirosra sütöm, majd a kész muffinok tetejét, mézzel fényesre kenem. :)



Kapros juhtúrós pogácsa


A héten névnapom volt, ezért a melóba vinnem "kellett" valami falatozni valót. :) Két féle pogácsát (túróst és kapros juhtúróst)és egy rebarbarás muffint sütöttem. :)


Hozzávalók: 30 dkg liszt, 3/4 zacskó sütőpor, só, 25 dkg vaj (vagy margarin), 25 dkg juhtúró, 1 tojás sárgája, 2 ek friss kapor 

Elkészítés:  A lisztet a sütőporral és a sóval (vigyázat, a juhtúró is sós!) elkeverem, hozzáadom a vajat és alaposan összemorzsolom. Beleteszem a juhtúrót és a kaprot és szép egynemű, puha tésztává gyúrom. Deszkára teszem és kb. 1-1,5 cm vastagságúra nyújtom, majd egy kb. 2,5-3 cm átmérőjű kiszúróval kiszaggatom. Az így kapott pogácsákat sütőpapírral kibélelt tepsire helyezem, tetejüket tojással megkenem. Közepes hőfokon, 25 perc alatt pirosra sütöm.

Epres morzsás pite

Eredetileg rebarbarás pitét szerettem volna, de az én Drágám felhalmozott egy nagyobb mennyiségű epret, így nem volt más választásom, "rom eltakarítottam". :)



Hozzávalók: A tésztához: 30 dkg liszt, 17 dkg vaj, 4 ek hideg víz, só 1 ek cukor, 1 zacskó vaníliás cukor. A töltelékhez: 80 dkg eper, 15 dkg porcukor, 5 dkg finomliszt, egy marék mandula pálcika, vagy pehely

A tészta hozzávalóit összegyúrom, 1/3 részét morzsásan hagyom, a másik felét gombóccá formázom és az egészet 1 órára a hűtőbe teszem. Előmelegítem a sütőt 180 fokra. A tészta gombócot lisztezett felületen kinyújtom és kibélelem vele a 20-25cm átmérőjű, 3 cm mély pite formát. Beteszem a sütőbe és 10 perc alatt elősütöm.  A töltelékhez az epret félbe vágom, tálba teszem és összekeverem a liszttel meg a cukorral, vigyázva, hogy ne törjön össze. A keveréket a tésztára öntöm, végül rászórom a tészta morzsát és a mandulát. 40-45 perc alatt készre sütöm.









2011. május 29., vasárnap

Habkönnyű sajttorta friss rebarbarás eper szósszal

Több tucat sajttorta receptet néztem végig, de a képek alapján egyik sem tűnt olyannak, mint amit szerettem volna. Végül egy fél kiló mascarponéval és egy kis tejföllel a hűtőmben, kísérletezésbe fogtam. A végeredmény egészen fantasztikus lett! Lili az első szeletnél elalélt, majd szép csendben megevett még kettőt. :) A fiúk pedig csak hozták a szokásos formájukat. :D




Hozzávalók (8 szeletes kapcsos formához): 2.5 dl zabfalat morzsa, 8,5 dkg cukor, 3 ek olvasztott vaj,  500 g mascarpone krémsajt, 1db vaníliarúd, vagy 1 kk vanília aroma, 1.2 dl zsíros tejföl, 2 tojás, 25 dkg friss eper, 1 szál rebarbara, 2 ek barna cukor,1 ek étkezési keményítő

Elkészítés: A sütőt előmelegítem 165 fokra, közben ledarálom  a kekszet és összekeverem az olvasztott vajjal. Egy sütőpapírral kibélelt kapcsos forma aljába nyomkodom a vajas kekszet és 10 perc alatt megsütöm. A krémsajtot a cukorral és a vaníliával robotgép segítségével összekeverem. Hozzáadom a tejfölt, majd a tojásokat egyenként. Jól kikeverjük. Beteszem a tepsibe és kb 45 perc alatt (légkeverés nélkül) megsütöm. (Ne kapjunk frászt, ha kb fél óra után úgy látjuk kifut a tepsiből, mert ahogy kihűl vissza fog esni) A sütőből kivéve, kihűtöm és legalább 3 órára hűtőbe teszem. 


Rebarbarás eper szósz: A meghámozott rebarbarát és az epret apró darabokra vágom, beleteszem egy lábosba, megszórom 2 ek barna cukorral és kb 10 percig főzöm. Ez alatt a gyümölcsök szépen kiengedik a levüket. A keményítőt egy kanál vízben feloldom és sűrű kevergetés mellet a gyümölcshöz adom. (1 perc múlva, el is zárom) 

2011. május 26., csütörtök

"Vékony kabátos" csirke saláta pirított magokkal

 Az első kabát réteget már régen elvesztettük, mert tavaly Nigella egyik műsorában láttam, hogy a rántott hús készítéséhez nem használ lisztet. Kipróbáltam és nyugodtan mondhatom, semmit nem veszít az élvezeti értékéből. :) Aztán a múlt héten, tengeri herkentyűs receptekről beszélgettünk a kolléganőimmel és Sandra mesélte, hogy az egyik ismerősük (olasz szakács) a rákocskákat pici citromba, majd közvetlenül a parmezános morzsába forgatja és úgy süti ki. Nekem csirkemellem volt otthon, de minden áron ki akartam próbálni! Mondhatom, nagy sikere volt! :) 


Hozzávalók (2 személyre): 1 db csirkemell filé, zsemlemorzsa,  2 marék madár saláta, 10-15 szem koktél paradicsom, 1 marék mag keverék, 1/2 citrom, 1dl olaj a sütéshez
A vinaigrette öntethez: 3 ek olaj, 2 ek fehérborecet, 1 kiskanál mustár, csipet só, friss őrölt bors

Elkészítés: A csirkemellet csíkokra vágom, sózom, a citrom levével meglocsolom és zsemlemorzsába forgatom. Kevés olajon pirosra sütöm, közben egy másik serpenyőben megpirítom a magokat. Elkészítem a vinaigrette öntetet: az ecetet a sóval, a mustárral és a borssal simára keverem,  az olajat vékony sugárban adagolva, keverem hozzá. A tányérra helyezek 1 marék salátát, ráteszem a félbe vágott koktél paradicsomokat, meglocsolom az öntettel, rászórom a magokat, végül a csirke csíkokat a tetejére halmozom.






Related Posts with Thumbnails